Berg Judit: Rumini és a négy jogar

Berg Judit: Rumini és a négy jogar

5.0 (6)

Kifutott termék, már nem kapható

Sajnáljuk, de ezt a terméket már nem forgalmazzuk. Valószínűleg már nem gyártják, ezért vevőszolgálatunk sem tud további információval szolgálni. Válogass inkább további ajánlatunk közül – görgess lejjebb is!

Termékismertető

Az Arany-Tenger szigetvilágának lakói igazán színes népség, négy nemzet él egymás mellett békében. A hódok, a teknősök, a kígyók és a fénylények. Ám a béke egyszer csak véget ér, mikor az egyik nép királya úgy dönt, meghódítja a másik három nép területét is. Ehhez viszont az kell, hogy saját szövetségesei ellen forduljon. Rumini és barátai ekkor épp a Szélkirálynő fedélzetén utazik nyugatra, majd mikor megérkeznek, épp a viszály közepén találják magukat. Hazajutásuk pedig csak úgy valósulhat meg, ha a lázadó király ellen fordulnak, és segítenek a Hódszövetségnek ismét helyre állítani a békét a négy nemzet között. De vajon mi a teendő akkor, ha a saját társaik is az ellenfél táborát bővítik?

Vásárlási információ

Először is: tegeződjünk! Mivel az internet amúgy is egy kötetlen világ, talán mindkettőnk számára egyszerűbb így!

Online játékboltunkban az interneten keresztül várjuk rendelésed. Ha segítségre van szükséged, akkor az alábbi számon hétköznap munkaidőben elérsz minket: +36 1 244 8351!

Fizethetsz a megrendelés végén bankkártyával, a megrendelés után indított banki előreutalással (ez esetben a banki átfutás miatt 1-2 nappal hosszabb lehet a szállítási idő), illetve a csomag átvételekor a futárnak készpénzzel. Személyes átvételkor készpénzzel és bankkártyával is fizethetsz nálunk, ilyenkor csak a rendelt termékek árát kell kifizetned, semmilyen más költséged nincs.

Amikor végeztél a böngészéssel és már a kosaradba vannak a termékek, kattints jobb felül a "Pénztár" feliratra. Nézd meg még egyszer, hogy mindent beletettél-e a kosárba, amit szeretnél megvenni, majd kattints a "Tovább a pénztárhoz" gombra és az adataid megadása után válassz átvételi és fizetési módot, és ha van, akkor írd be a kedvezményre jogosító kuponkódod. Az utolsó oldalon, a "Megrendelem!" gomb megnyomása előtt egy összefoglaló oldalon minden költséget látni fogsz.

  • Személyes csomagátvétel: ha összekészítettük a csomagod, e-mailben és SMS-ben értesítünk. Utána hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 9 és 17, csütörtökön 8 és 18 óra között várunk szeretettel.
  • Vevőszolgálatunk címe: 1211 Budapest, Szikratávíró u. 12. C/3 raktár


A termék értékelése

5.0 (6 értékelés alapján)
Értékelések megtekintése


Unokám jelenlegi kedvence


Gyermekeimmel faljuk a Rumini könyveket. Fiús anyukák! Aki még nem ismeri, sürgősen szerezze be!


Barataink gyerekeinek rendeltük. A gyerek minden este ebbol a konyvbol kerik az esti mesejuket.


Nagyon jó könyv a kislányom minden este ezt olvassa lefekvés előtt.
További értékelések

Népszerű termékek Mesekönyv kategóriából

Népszerű termékek Pagony márkából

Népszerű termékek Rumini mesehőssel