Beülős bébi hintacsiga hanggal

Beülős bébi hintacsiga hanggal

Kifutott termék, már nem kapható

Sajnáljuk, de ezt a terméket már nem forgalmazzuk. Valószínűleg már nem gyártják, ezért vevőszolgálatunk sem tud további információval szolgálni. Válogass inkább további ajánlatunk közül – görgess lejjebb is!

Termékismertető

Ki mondta, hogy a csigák nem tudnak vágtatni?

Ez a színes, beülős bébi hintacsiga arra invitálja a legkisebbeket, hogy biztonságosan, a szoba parkettáján „vágtatva" nyargaljanak a képzeletbeli erdőkön és mezőkön keresztül! A hintacsiga ülése párnázott, borítása pedig pihe-puha plüss, hogy a kis lovaglók kényelmesen ügethessenek rajta. Fogantyúi kifejezetten apró kezekre lettek tervezve, így a picik nem veszítik majd el az irányítást a jószág felett. A kiváló minőségű hintacsiga stabil fa kerettel rendelkezik, ezáltal a gyerekek sokáig élvezhetik a vele való játékot, emellett hangeffektek segítségével teszi még élvezetesebbé az önfeledt nyargalást.

A játék lehetőséget teremt a szerepjátékra, amely fejleszti a gyerekek képzeletét, fantáziáját és kreativitását, emellett az előre-hátra ringatózással a gyerekek mozgáskoordinációja és egyensúlyérzéke is fejlődik.

Másfél éves kortól ajánljuk, szülői felügyelet mellett.


A termék mérete: 60 x 36 x 46 cm

Tartalom: 1 db hintacsiga

Vásárlási információ

Először is: tegeződjünk! Mivel az internet amúgy is egy kötetlen világ, talán mindkettőnk számára egyszerűbb így!

Online játékboltunkban az interneten keresztül várjuk rendelésed. Ha segítségre van szükséged, akkor az alábbi számon hétköznap munkaidőben elérsz minket: +36 1 244 8351!

Fizethetsz a megrendelés végén bankkártyával, a megrendelés után indított banki előreutalással (ez esetben a banki átfutás miatt 1-2 nappal hosszabb lehet a szállítási idő), illetve a csomag átvételekor a futárnak készpénzzel. Személyes átvételkor készpénzzel és bankkártyával is fizethetsz nálunk, ilyenkor csak a rendelt termékek árát kell kifizetned, semmilyen más költséged nincs.

Amikor végeztél a böngészéssel és már a kosaradba vannak a termékek, kattints jobb felül a "Pénztár" feliratra. Nézd meg még egyszer, hogy mindent beletettél-e a kosárba, amit szeretnél megvenni, majd kattints a "Tovább a pénztárhoz" gombra és az adataid megadása után válassz átvételi és fizetési módot, és ha van, akkor írd be a kedvezményre jogosító kuponkódod. Az utolsó oldalon, a "Megrendelem!" gomb megnyomása előtt egy összefoglaló oldalon minden költséget látni fogsz.

  • Személyes csomagátvétel: ha összekészítettük a csomagod, e-mailben és SMS-ben értesítünk. Utána hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 9 és 17, csütörtökön 8 és 18 óra között várunk szeretettel.
  • Vevőszolgálatunk címe: 1211 Budapest, Szikratávíró u. 12. C/3 raktár