Közlekedj okosan

Közlekedj okosan

4.7 (25)

Kifutott termék, már nem kapható

Sajnáljuk, de ezt a terméket már nem forgalmazzuk. Valószínűleg már nem gyártják, ezért vevőszolgálatunk sem tud további információval szolgálni. Válogass inkább további ajánlatunk közül – görgess lejjebb is!

Termékismertető

Ha gyermeked közúti közlekedésben vesz részt fontos, hogy tisztában legyen a közlekedés legfontosabb szabályaival. Ennek a játéknak a segítségével a valós életben is előforduló helyzetekre tudnak felkészülni a gyermekek. A játék nagyon egyszerű: minden játékos otthonról indul és az óvodába vagy az iskolába megy. Útközben jelzőlámpával ellátott vagy éppenséggel jelzőlámpával nem biztosított utakon kell átkelniük. Játék közben nagyon figyelniük kell, hiszen fel kell ismerniük az útjelzéseket és táblákat és azoknak megfelelően, a közlekedési szabályokat betartva kell közlekedniük. Különösen érdekes, amikor a gyermekek egy jelzőlámpával ellátott gyalogátkelőhöz érkeznek. Ilyenkor a lámpakockával kell dobniuk, amivel eldöntik, hogy a lámpa jelzése zöld vagy piros lesz. A zöld azt jelenti, hogy ""Szabad!"", tehát átkelhetnek az úton, a piros viszont azt jelenti, hogy ""Tilos!"", vagyis meg kell állniuk. Közlekedési lámpával és gyalogátkelőhellyel nem biztosított utakon is meg kell tanulniuk a gyermekeknek biztonságosan átkelni. A játék során azt is megértik, hogy mit jelentenek a ""Jobbra nézni!"", ""Balra nézni!"", ""Mehet!"" utasítások. Ezzel a játékkal a gyermekek, miközben játszanak és jól érzik magukat, még tanulnak is. A Közlekedj okosan! minden gyermek számára fontos játék, amelynek segítségével elsajátíthatják a legfontosabb közlekedési szabályokat.

Vásárlási információ

Először is: tegeződjünk! Mivel az internet amúgy is egy kötetlen világ, talán mindkettőnk számára egyszerűbb így!

Online játékboltunkban az interneten keresztül várjuk rendelésed. Ha segítségre van szükséged, akkor az alábbi számon hétköznap munkaidőben elérsz minket: +36 1 244 8351!

Fizethetsz a megrendelés végén bankkártyával, a megrendelés után indított banki előreutalással (ez esetben a banki átfutás miatt 1-2 nappal hosszabb lehet a szállítási idő), illetve a csomag átvételekor a futárnak készpénzzel. Személyes átvételkor készpénzzel és bankkártyával is fizethetsz nálunk, ilyenkor csak a rendelt termékek árát kell kifizetned, semmilyen más költséged nincs.

Amikor végeztél a böngészéssel és már a kosaradba vannak a termékek, kattints jobb felül a "Pénztár" feliratra. Nézd meg még egyszer, hogy mindent beletettél-e a kosárba, amit szeretnél megvenni, majd kattints a "Tovább a pénztárhoz" gombra és az adataid megadása után válassz átvételi és fizetési módot, és ha van, akkor írd be a kedvezményre jogosító kuponkódod. Az utolsó oldalon, a "Megrendelem!" gomb megnyomása előtt egy összefoglaló oldalon minden költséget látni fogsz.

  • Személyes csomagátvétel: ha összekészítettük a csomagod, e-mailben és SMS-ben értesítünk. Utána hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 9 és 17, csütörtökön 8 és 18 óra között várunk szeretettel.
  • Vevőszolgálatunk címe: 1211 Budapest, Szikratávíró u. 12. C/3 raktár


A termék értékelése

4.7 (25 értékelés alapján)
Értékelések megtekintése


érdekes, hasznos, de kissé "okoskodós" játék, nem lett kedvenc. túl sokat kellett magyarázni és ez elvette a játék lendületét (6 éves, 10 éves lányok)


Az ötlet nagyon jó, sajnos a KRESZ-kártyákon olyan kérdések vannak, amelyet egy gyereknek -szerintem -nem kell tudni! (egyenrangú utak kereszteződésének táblája, várakozni tilos táblánál mennyit ideig lehet állni...) Inkább az ő nyelvükön megfogalmazott kérdéseket kellett volna összegyűjteni - van olyan is benne. A 6 és 8 éves gyerekekkel játszva mindig át kell fogalmazni a kérdéseket, hogy megértsék miről is van szó. Gyorsan lejátszható a játék, túl sok variáció nincs benne. Mindezek ellenére jó hogy megvettük, sokat tanulhatnak belőle a közlekedésről. A játék során meg kell fogalmazniuk azt, amit a gyakorlatban tudnak.


Hasznos társasjáték, gyerekekkel sokat játszunk vele.


Kisfiam nagyon szereti.
További értékelések

Népszerű termékek Oktató játék kicsiknek kategóriából

Népszerű termékek Noris márkából