A Csendkirály társasjátékban a gyerekeknek úgy kell teljesíteniük a feladatokat, hogy közben a lehető legkevesebb zajt csapják. Óvatos mozdulatok, nagy koncentráció és persze rengeteg próbálkozás kell hozzá, mert ami elsőre egyszerűnek tűnik, játék közben gyorsan igazi kihívássá válik.
Ráadásul ezúttal nem feltétlenül az jár jól, aki a leggyorsabb. Sokkal fontosabb, hogy ki tud egy kicsit lelassítani, figyelni és megfontolni a következő mozdulatát.
A gyerekek általában szeretnek gyorsak lenni: minél hamarabb megcsinálni, megszerezni, célba érni. A Csendkirály viszont egy kicsit megfordítja ezt. Itt érdemes lassítani, odafigyelni és megtervezni a következő mozdulatot. Egy túl hirtelen mozdulat, egy kis kapkodás, és máris oda a nagy csend.
Persze éppen ettől lesz szórakoztató az egész. Amikor mindenki feszülten figyel, és próbál még levegőt is alig venni, egy váratlan zaj könnyen megtöri a koncentrációt a nagy csendből pedig pillanatok alatt nevetés lehet. A következő körben aztán mindenki újra megpróbálhatja. Talán most egy kicsit lassabban, egy kicsit óvatosabban.

Szülőként külön jó pont lehet, ha egy játék nemcsak leköti a gyereket, hanem közben olyan készségeket is megmozgat, amelyekre a hétköznapokban is szüksége van.
A Csendkirályban a gyerekeknek egyszerre kell figyelniük, türelmesnek maradniuk és kontrollálniuk a mozdulataikat. Az óvatos, pontos mozgás közben a finommotorika és a kéz-szem koordináció is szerepet kap. A legjobb pedig, hogy mindebből a gyerek elsősorban annyit érzékel: van előtte egy kihívás, amit szeretne teljesíteni.
Nem baj, ha elsőre nem sikerül. Sőt, valószínűleg éppen azokból a körökből lesznek a legviccesebb pillanatok, amikor valaki már majdnem teljesítette a feladatot, aztán az utolsó mozdulatnál mégis zajt csap.
Iskola, különórák, képernyők, programok egy átlagos hétköznap sokszor a gyerekeknek is elég mozgalmas. Egy közös társasjáték jó alkalom lehet arra, hogy egy időre mindenki mással foglalkozzon. A Csendkirály ehhez egy érdekes csavart is hozzátesz, itt maga a játék kívánja meg, hogy egy kicsit lelassítsatok és egymásra figyeljetek.
Nem kell hozzá hosszú előkészület vagy bonyolult szabályokat megtanulni. Lehet belőle néhány gyors kör egy délután, de előkerülhet egy hosszabb családi játékesten is.
Nehéz elképzelni, mennyire vicces tud lenni egy olyan játék, amelynek éppen az a lényege, hogy senki ne csapjon zajt. Ezért a Csendkirályt talán a legegyszerűbb játék közben megmutatni.
A Csendkirály 5 éves kortól ajánlott, a könnyen érthető játékmenetnek köszönhetően pedig a család több tagja is beszállhat. És ha már együtt játszotok, érdemes a szerepeket is megfordítani. Most nem a szülő mondja, hogy „egy kicsit halkabban”, hanem a gyerek figyelheti árgus szemmel, vajon anya vagy apa képes-e valóban csendben teljesíteni a feladatot.
Könnyen lehet, hogy kiderül: a felnőtteknek sem olyan egyszerű csendben maradni. A Csendkirály így egyszerre ügyességi kihívás és közös családi játék, ahol nem baj, ha valaki hibázik hiszen sokszor éppen abból lesz a legnagyobb nevetés.
Ha pedig szeretnétek eldönteni, kinél van otthon a legtöbb türelem és a legbiztosabb kéz, már csak egy kérdés maradt: Nálatok ki lenne a Csendkirály?
Varázsigék Könyve - Varázslatos kalandok Etornia világában! »
Októbertől Magyarországra is megérkezik a Lenny Kravitz Ken baba! »