Ezért a háziállatért bolondulnak a gyerekek – nem mindenkinél a kutyus a befutó

Előbb vagy utóbb a legtöbb gyerekes, de állat nélküli család életében eljön az idő, amikor a gyerek megkérdezi: „Kaphatok egy…?” – és a lehetőségek tárháza innentől kezdve végtelen.

Miért jó a háziállat?

Egy háziállat minden vele kapcsolatos nyűggel együtt elképesztően pozitív hatással van a gyerek személyiségének fejlődésére, szociális, fizikai, és érzelmi téren is. A legfontosabb, hogy egy kiskedvencen keresztül megtanulják, milyen felelősnek lenni egy másik élőlényért, megtapasztalják, hogy olykor áldozatokat kell hozniuk, hogy gondoskodni tudjanak kedvencükről. Kevés szülő gondolna rá, de a tanulási nehézségeken is segíthet felülkerekedni egy négylábú barát otthon. Ha a gyerek például szégyenlős, és nem szívesen olvas fel hangosan a szülőnek, noha gyakorlásra szorul, kiváló megoldás, ha emberi hozzátartozói helyett az állatoknak olvas. A háziállat mellett felnőtt gyerekek kevésbé fogékonyak az allergiára és az asztma is ritkábban fordul elő náluk. Könnyebben teremtenek kapcsolatot, és szereznek barátokat. Az állatokkal játszható szerepjátékok elengedhetetlenül fontosak, és a fantáziát is fejleszti, hogy napközben nem tudják, mit csinálhat vajon kedvencük. A kis kedvencek titkos élete éppen erről szól, milyen szórakoztató, veszélyes vagy épphogy érzelmes pillanatokat élnek át az otthon hagyott kutyusok és cicusok – és vajon ki bizonyítja, hogy ez nem így van? :) Az ehhez hasonló tündéri mesék nagyban befolyásolják a gyerekeket, milyen állatot válasszanak.

A kutyák és macskák hagyományosan népszerűek, azonban egy friss kutatás szerint a dobogóra állhat egy olyan állat, amire senki se gondolt volna: a patkány.

Okos, tiszta, szórakoztató

Egy friss, 2010 és 2018 közt zajló kutatás alapján ugyanis a 10-17 éves korú gyerekek körében ezek az állatok lettek a legnépszerűbbek. A patkányok említésére a legtöbb fejben megjelenő kép egy koszos, büdös, undorító és visszataszító élőlényt ábrázol. Hazavinni természetesen az utcákon elszaporodó, szemétben turkáló egyedeket kell – a kisállatkereskedésekben számtalan színezetű és mintázatú rágcsáló közül választhatunk.

A tendenciát a szakértők is támogatják, mivel a széleskörűen elterjedt kölyökkutyák és kismacskák eleve nehezebben kezelhetőek, sokkal határozottabb személyiségű és felelősségteljesebb gazdára van szükségük. A menhelyről mentett négylábúak egy fokkal ideálisabb választásnak minősülnek, mivel végtelenül hálásak, az emberi törődésre mindennél jobban vágynak, természetüknél fogva ragaszkodóak, és kiforrott személyiséggel rendelkeznek, nem lehet őket „elrontani”.

A patkányokra szintén igaz minden pozitív jelző, ami a mentett ebekre és cicusokra, sőt! A könnyedén tanuló kistestű rágcsáló nem olyan helyigényes, egy nagyobbacska ketrecben vígan elvan, nem kell az egész lakást háziállat-biztossá tenni. Elsősorban párban érzik jól magukat, de a gazdi számukra az alfa és az omega. Elképesztően okosak, tanulékonyak, számtalan trükkre és mutatványra be lehet őket idomítani, amit a kicsik felettébb élvezni szoktak. Mindemellett bújós szőrmókok, akik előszeretettel pihennek a gazdi vállán. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden gyerek, aki megemlíti a háziállat témát, egyből kapjon egy patkányt.

Fontos szempontok

Pszichológusok szerint a 6 éves, vagy annál idősebb gyerekeknek való háziállat. Mielőtt azonban a korhatár alapján egyből rohannánk a kisállat kereskedésbe, vegyük figyelembe azt is, hogyan reagál a gyerek, ha ismerősnél/rokonnál/utcán állatot lát. Természetesen viselkedik? Tudja, hol a határ (a szeretgetésben is)? Nem fél tőle?

A második értékelendő szempont, hogy milyen a gyerek időbeosztása. A szakkörről szakkörre, edzésről edzésre járó gyerekek, akik szinte csak estére érnek haza, nem biztos, hogy ideális gazdik egy új jövevénynek. Egy háziállattal sokat kell foglalkozni, nem elég, ha naponta egyszer-kétszer megsimogatják. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy milyen típusú iskolába jár, vagy milyenbe tervez járni a gyerek. Kollégistaként, ha csak hétvégente van otthon, egyértelmű, hogy a szülőre maradnának a házikedvenc körüli teendők.

A gyerek személyisége is rendkívül fontos: azok, akik hobbijukat vagy barátaikat figyelembe véve nem kitartóak és hűségesek, lehet, hogy még nincsenek felkészülve lélekben a kötődésre. Fontos, hogy búfelejtőnek nem szabad semmilyen állatot hazavinni, először a problémát kell orvosolni, hogy háziállat egészséges mentális környezetbe kerüljön.

Természetesen az anyagi szempontokat se hagyjuk figyelmen kívül: egy állat fenntartása mindenképpen költséges, számoljunk vagy kérdezzünk utána, ha bizonytalanok vagyunk, mennyivel is dobja meg a családi költségvetést havonta plusz egy élőlény.

Az első háziállat minden gyerek életében meghatározó jelentőségű – a szülő felelőssége, hogy pozitív élményként maradjon meg.

Olvasd el többi cikkünket is:

Itt a tavasz, irány a kert! Szuper kültéri játékötletek »

Készülj velünk a húsvétra! »

Életre szóló tudás STEM játékokkal »

Összes cikkünkért kattints ide »