Aktívan a strandon: reggeltől estig konkrét programot mutatunk

A nyári kánikula beköszöntével a családosok nemcsak hétvégén, de akár hétköznap délutánonként is felkerekednek, hogy hűs medence- vagy tópartokon vészeljék át a forróságot.

A gyerekek lefoglalása viszont sok szülőnek hosszú fejtörést okoz: nem könnyű olyan játékokat, programokat beiktatni, amik nemcsak izgalmasak, de reggeltől estig szórakoztatják a kicsiket és nagyobbakat egyaránt.

Érkezés a strandra

Az indulás körüli bepakolásnál csak egy macerásabb dolog van: a megfelelő „táborhely” megtalálása, és a kipakolás. Míg a csapat egyik fele egyből csobbanna, a társaság másik fele szívesebben ejtőzne még egy kicsit a törülközőkön. Azonban nem kell egyből kettészakadnia a brigádnak: a vízirulettel a vizezők és a napozók is megtalálják számításaikat. A játék lényege, hogy egy vízzel töltött sisakot kell körbeadni, és a pörgettyű utasításait teljesíteni: 1, vagy több pálcika kihúzását mindaddig, amíg egy pórul járt játékosra rá nem zúdul a sapkába töltött víz.

Ha már mindenki vizes, meg lehet mártózni – a vizes mókához pedig elég egyetlen kisméretű labdát magatokkal vinni. A hagyományos teniszlabdánál sokkalta mulatságosabbak a kacsazásra és cicázásra, távolra vagy magasbadobó versenyre is alkalmas pattlabdák!

Aki kevésbé szereti az aktív pancsolást, és szívesebben gyönyörködik a vízi élővilágban, bátran merüljön alá: egy gyerekeknek való búvárszett kiváló választás nekik!

Délután a parton

Ebéd után jól esik egy kis pihenés, de utána nem árt lemozogni a lángost és sültkrumplit: az aktív sportok közül nyilván nem a távfutás lesz a gyerekek kedvence a strandon, a különböző ütögetős (na, nem egymást) játékok viszont mindig tuti befutók. A frizbizéshez némileg több gyakorlásra van szükség, de szerencsére nem muszáj külön felkészülni mindkét játékra: a 2:1-ben verziónak köszönhetően elég egy szettre odafigyelni az amúgy is nagy kavalkádban.

Naplementenézés a legcsodálatosabb szögből

A lemenő nap fényében megcsillanó hullámok látványa mindenkit megbabonáz – már csak ezért is érdemes a vízparton maradni sötétedésig. A földöntúli panorámát pedig a partnál is mesésebb a vízről élvezni. Az ilyenkor zsúfolásig telt partvonalnál, vagy stégeknél is hangulatosabb és káprázatosabb egy SUP – on ringatózva várni, amíg a horizont mögé bukik az égő narancs égitest. A SUP nemcsak hangulati elem, de remek sportértéke is van, ráadásul az egyensúlyérzéket is fejleszti. Egyszerre akár több gyerkőc is ráfér – érdemes olyat választani, aminek nagyobb a teherbírása.

Élmények a strandon

Egy átstrandolt nap után így is, úgy is rengeteg élménnyel gazdagodnak a gyerekek, de érdemes minél több aktív, tartalmas programot beiktatni. Ezek az emlékek idősebb korukban is kísérni fogják őket, jókedvűen fognak visszaemlékezni, mennyi ötletes és jópofa játékkal ütötték el az időt. Remélhetőleg a saját gyermekeiknek is majd hasonlóan kiadós időtöltést szerveznek ahelyett, hogy egyhelyben tespedjenek egész álló nap.

Még több vizes, pancsolós strandjátékot ITT találsz!

Olvasd el többi cikkünket is:

Itt a tavasz, irány a kert! Szuper kültéri játékötletek »

Készülj velünk a húsvétra! »

Életre szóló tudás STEM játékokkal »

Összes cikkünkért kattints ide »