Suli után jár egy kis közös idő, ami csak a miénk

Egy ilyen nap után nekik is szükségük van arra, hogy kikapcsoljanak. Legyen egy kis idő, amikor nincs teljesítmény és nincs elvárás,egyszerűen csak azt csinálhatják, amihez kedvük van.

A játék több egyszerű időtöltésnél

A játék elsősorban legyen játék, de közben rengeteg olyan helyzetet teremt, amelyből a gyerekek észrevétlenül tanulhatnak.

Egy társasjáték során például figyelni kell egymásra, kivárni a másikat, betartani a szabályokat, döntéseket hozni, együttműködni vagy éppen elfogadni, ha ezúttal valaki más nyer. A közös játék így a kommunikációt és a társas kapcsolatokat is erősítheti.

Ez barátokkal és testvérekkel is jó közös program lehet. Különösen a tanév elején, amikor új osztályok, új barátságok és közösségek alakulnak, egy játék jó apropó lehet arra is, hogy a gyerekek könnyebben kapcsolódjanak egymáshoz. Nem kell azon gondolkodni, miről beszélgessenek, van előttük valami, amit együtt csinálhatnak.

„Milyen volt a suli?” – „Jó.”

Sok szülő ismeri ezt a rövid beszélgetést:

– Milyen volt a suli?
– Jó.
– Mi történt?
– Semmi.

Aztán leülünk együtt játszani, építeni vagy rajzolni, és egyszer csak előkerül, hogy mi történt a szünetben, min nevetett az osztály, ki mellé ült, vagy mi bosszantotta aznap.

Nem kell mindenáron kérdezgetni. A közös játék egyszerűen teremt egy olyan helyzetet, amikor együtt vagyunk, és közben könnyebben elindulhat a beszélgetés is.

És ehhez nem feltétlenül kell egy egész délutánt szabaddá tenni. Egy gyors kártyaparti, néhány kör egy társasból vagy 10-15 perc közös játék is lehet a napnak az a része, ami csak a miénk.

Nem minden gyerek ugyanúgy kapcsol ki

Persze nem minden délután van kedvünk társasozni és nem is minden gyerek ugyanazzal tud igazán kikapcsolódni.

Van, aki egy iskolai nap után még tele van energiával és társaságra vágyik, más inkább szeretne egy kicsit csendben elmélyülni valamiben.

Ilyenkor előkerülhet egy kifestő vagy foglalkoztató. A színezés, rajzolás, matricázás vagy egy érdekes feladat egészen másfajta elfoglaltságot jelent, mint egy közös társas: a gyerek haladhat a saját tempójában, és arra koncentrálhat, ami éppen előtte van.

A fejlesztő játékok is helyet kaphatnak a délutánokban. Egy logikai feladvány, memóriajáték, kirakó vagy ügyességi játék közben dolgozik a gondolkodás, a koncentráció és a problémamegoldás is anélkül, hogy újabb leckének érezné.

Fontos azonban, hogy ne akarjunk minden játékból tanulást csinálni. Attól, hogy egy játék közben fejlődik egy-egy készség, a gyerek számára továbbra is az legyen a lényeg, hogy élvezi.

Néha együtt, néha egyedül

A közös és az önálló játék nem egymás helyett van. Másra lehet szükség egyik és másik napon.

Lehet, hogy hétfőn jól esik együtt leülni egy társashoz, kedden inkább előkerül egy kifestő, szerdán egy logikai játék köti le, máskor pedig a testvérével vagy egy barátjával talál ki valamit.

A lényeg, hogy a suli, a lecke és a különórák mellett maradjon olyan idő is, amelyről nem mi, felnőttek döntjük el, hogyan kell „hasznosan” eltölteni.

A felnőtteknek is jár a játék

A közös játék ráadásul nem csak a gyerekeknek tesz jót. Nekünk, felnőtteknek sem árt néha félretenni a telefont vagy azt a gondolatot, hogy „még ezt gyorsan meg kell csinálnom”.

És igen, lehet, hogy egy hatéves simán megver memóriajátékban. Lehet, hogy olyan szabályt talál ki, ami az eredeti játékszabályban biztosan nem szerepel. Az építmény pedig valószínűleg egészen más lesz, mint amit mi elképzeltünk.

Pont ettől közös játék.

Ne legyen belőle újabb feladat

A közös időből sem kell újabb kipipálandó feladatot csinálni. Nem kell minden délután ugyanabban az időpontban leülni, és nem kell órákig játszani.

Van, amikor tíz perc közös játék fér bele. Van, amikor a gyerek inkább egyedül rajzolna, építene vagy fejtene meg egy feladványt. És persze lesz olyan nap is, amikor semmihez nincs kedve.

A sulis hétköznapok így is tele vannak kötelező dolgokkal. Jó, ha marad bennük valami, amit nem azért csinálunk, mert kell.

A játék kapcsoljon ki, hozzon össze, adjon teret a beszélgetésnek, a barátoknak, a kreativitásnak és mindenekelőtt maradjon játék.

Olvasd el többi cikkünket is:

Mit csomagoljunk a gyereknek az iskolába? »

Iskolakezdés. Így hangolódjunk rá az új tanévre. »

10 nyárzáró program gyerekekkel, élmények az utolsó vakációs hetekre. »

Összes cikkünkért kattints ide »